Képzeljük el, hogy tízezer évvel ezelőtt élünk.
A napunk abból áll, hogy élelem után megyünk, nincsenek kötöttségek, elvárások – a biológiai igényeken kívül. Mindig alkalmazkodunk az aktuális helyzethez, amit nem stresszként élünk meg, hanem feladatként, hisz ebbe születtünk. Tudjuk, hogy együtt eléggé biztonságban vagyunk és azért elég jól fel vagyunk készülve a természet adta meglepetésekre.Ha valamilyen stressz ér bennünket, az mindig gyors és viszonylag hamar véget ér, mint mondjuk egy állat támadása. Nincs rajtunk állandó nyomás, még így sem, ha folyamatosan figyelnünk kell a környezetünket.
Hiszen ez az Élet.
Összevissza eszünk, mert akkor van étel, amikor találunk vagy fogunk vagy levadászunk valamit. Összevissza, gyakorlatilag teljesen rendszertelenül, mivel nem áll rendelkezésünkre állandóan az ennivaló.
Nem iszunk tejet és nem eszünk gabonaféléket, egész egyszerűen, mert még nem fedeztük fel őket. Mégis a testünk olyan, mint egy triatlonosé és egy tornászé keverve. És jól működik. Tökéletesen ellátja a funkcióját. És fut és guggol és mászik könnyedén és gyerekeket szül.
Ennek az életmódnak köszönhetően elegendő izom van rajtunk és annyi zsír, amennyi kell. Azaz kevés. Az ízületeink erősek, tökéletesen ellátják a feladataikat. Nem eszünk és nem iszunk semmi olyat, ami ezeket a problémákat okozhatná, egész egyszerűen azért, mert nincs olyan étel. Nem gyártja senki, nem lehet levenni a polcról.
Ha tárolunk is némi felesleget, azt csak azért tesszük, hogy elégessük, amikor ínséges idők jönnek vagy rosszabb évszakok.Ha lenne rá lehetőségünk és elmennénk laborvizsgálatra, valószínűleg az eredményeinknek a csodájára járnának. A testünkbe optimális mennyiségben és minőségben jutnak be a szénhidrátok, a fehérjék és a zsírok. Ahogy nekünk ott kell.